Haligali!

Már megint ez a rohadt testedzés. Bocs, hogy újabban csak ebben a témában alkotok, de most itt van még egy mű. Nem ígérem, hogy az utolsó. Az első paraszt fitness a súlyzó volt, betonvas rúddal és fa "tárcsákkal". Utána jött a csigás lehúzó. Most jön egy hagyományosabb etvasz.

Az élővilág számos különböző módon készül a télre. Van, aki szárnyakra kel, és délre megy. Akad olyan, aki rengeteg lekvárt, lecsót, és egyéb finomságokat rak el befőttes üvegekbe. Egyesek téligumit raknak a gépjárműikre. Hallottam olyanokról, akik barlangba mennek aludni. Teljesen hülyék, majd biztos egész télen egy barlangban dekkolnék, na mindegy.

Nekem is megvannak a magam óvintézkedései, ebből az egyik az ízületek megóvásáról szól. Szeretek húzódzkodni, de ahhoz spúr vagyok, hogy falra szerelhető, vagy ajtókeretbe rögzíthető húzódzkodó apparátot vegyek. És ilyen spúrkodó esetben az ember olykor kompromisszumokat kell, hogy kössön. Jelen esetben a kompromisszum arról szól, hogy nem lógva fogok húzódzkodni a kertben, hanem vigyázok magamra, bevonulok a szobába a hideg tél elől, és vízszintes húzódzkodásra alkalmas baszt csinálok. Tudnék falra szerelőset csinálni, de annak az okait, hogy mégis miért nem teszem most ezt meg, nem részletezném. Semmi közöd hozzá, kis kíváncsi köcsög.

De azért a bemutató előtt szólnék pár szót a vízszintes húzódzkodás védelmében. Tök jó! Vegyük a „Fegyencedzés” c. könyvet. Mondjuk a gyakorlatok leírását és a fokozatos felépítését csak dicsérni tudom, de az a litánia, amivel meg ahogy rommá fikázza a súlyzós edzést meg mindenkit, aki a súlyzós edzést és/vagy testépítést űzi, az azért necces. Figyelj már, kinek a pap, kinek a paplan, miért kell mindenáron baszogatni a másikat, mert neki más jön be? Tehát: ahogy a szerző is írja, a lógó húzódzkodásnál lényegesen könnyebb a vízszintes verzió, ami tök jó alapozó-erősítő gyakorlat, ha a nagytesójával meg akarunk küzdeni. Mármint nem a szerző nagytesójával, hanem a lógó húzódzkodással. Ha szép, szabályos a kivitelezés, akkor piszok szépen megerősíti a hátizmokat mindkettő. És nem mellesleg egyéb izmokat. Bár ettől még a lábfejedben izomláz nem lesz másnap. Hogy most mennyire dolgoztat meg más hátizmokat a két gyakorlat, azt meghagyom a mindenhez oly’ jól értő fitness oldalaknak. Akinek az ilyesmi gondot okoz, azt tényleg csak irigyelni tudom. Vagy azért, mert ennyire ráér, vagy azért, mert hivatásos sportoló. Átlagember vagyok, nem Lou Ferrigno (nagyon nagy arc amúgy az öreg, szeretjük!!!). A lényeg, hogy picit másképp dolgoztatja meg a hátat, és nem érdemes kihagyni, ha szeret erőlködni az ember. Ha az ember meg tud csinálni mondjuk 3*10 teljes húzódzkodást, és télen csak vízszintes húzódzkodást csinál, mert nincs falra szerelő, vagy ajtókeretbe rögzítős kapaszkodó felülete, attól még tavasszal, amikor is kirohan a diófa alá, 2-3 hét alatt pikk-pakk vissza tudja hozni a téli szezon előtti formát.

Látni a neten számos megoldást az otthoni vízszintes húzódzkodáshoz való eszközre. Egyik jobb, mint a másik. De az enyém a legjobb! Na, jó, vicceltem, nem tudhatom, melyik a legjobb. De tény, hogy a két ponton felfekvő egyszerű seprűnyélnél összetettebb, de stabilabb megoldás. Ugyanis én egy ásónyelet használtam fel. És talpakat csavaroztam rá, így nem gurul összevissza az eszköz. Nem kell arra is figyelni, hogy a kapanyél ne mozogjon, hanem stabilan egy helyben van, és lehet csak az edzésre koncentrálni. Amitől az hatékonyabbá válik. Minél inkább a mozdulatra figyelsz, nem holmi fontos vagy fontatlan körülményre, az edzés akkor lesz gyümölcsöző.

De mi legyen a két pont, amire fel fog feküdni és a szobában van? Hát eszembe jutott, hogy van a pincében egy s.k. láda, amiben hangszórók voltak valaha, és koncerten is használtam ilyen formájában. Nézzük meg, hogy milyen magas. És…és hát nem pont milliméterre olyan magas, mint az íróasztalom? Na, itt jön be a mázli. Nagyon nagy jeeeee!!!!

És jöhet a barkácsolás! Fogtam két deszkát, egy rövidebbet, meg egy hosszabbat. Fúrógép, csavarok, csavarhúzó. Ennyi szerszám kellett. A ládát felállítottam az íróasztallal szembe, a megfelelő távolságra. A rövidebb deszkát a ládára, a hosszabbat az íróasztalra tettem. Ezekre a deszkákra meg az ásónyelet tettem rája. A nyél azon részét, ami az ásófej tartását hivatott szolgálni, azt raktam a ládára. Az némileg szögletes. Fúrtam bele két lukat, át a deszkába, majd csavarral rögzítettem. Nem kéne véletlenül se szétbaszni az íróasztalt, így a két végét megcseréltem, és a ládán, a nyél másik végét is lecsavaroztam, persze a hosszabb deszkára.

Ilyen módon, mivel az egyik vég már fixen állt, a megfelelő helyen, megfelelő magasságban, a két talp egészen biztosan jól állt egymáshoz képest, mindenféle minimális kicsavarodás nélkül. Tehát tehermentesen a két talp nem fog csálén állni, amitől a rúd billeghetne. És akkor most megint fordítottam a dolgon. A hosszú talp vissza az íróasztalra, a rövidebb a ládára. A rövidebb talpra fúrtam két lukat, át a ládába, és le is csavaroztam. A hosszú talpat meg békén hagytam. A deszka hosszából adódóan, az nem fog mocorogni, ugyanis szépen felfekszik az asztal lapjára. És szevasz, lehet húzódzkodni.

Pont olyan magas, hogy megkapaszkodva már nem éri a hátam a talajt.

Persze a láda aljára ilyen szőnyegszerű anyagot ragasztottam, hogy véletlenül se karcoljam meg a laminált padlót.

Két csavart kitekerem, és a rudat meg a ládát a sarokba tudom rakni, így nem kell kerülgetni, amikor nem használom.

Megjegyzés: ezt az eszközt már tavaly összeraktam, tehát már egy télen át volt vele dolgom edzésileg, és tökéletesen működik. Lehet variálni, egykezes húzódzkodás, fordított fogású húzódzkodás. Jó ez. Hétköznapi, alapvetően nem sportolással foglalkozó embernek, mint én, aki igyekszik karbantartani magát, annak mindenképpen. Aztán majd úgyis jön a tavasz, dagad a jókedv, és lehet menni megint a kertbe fára mászni.